2009. január 1., csütörtök

Bemutatkozás

Két magyar lány, Kanada keleti részéről, az ország két legnagyobb városából... A blogírás hozott minket össze, a véletlennek köszönhetjük a barátságunk.

Mindketten sok levelet kapunk azoktól, akik Kanada, az itteni élet vagy maga a bevándorlási procedúra iránt érdeklődnek. Így jutottunk el oda, hogy külön blogot indítsunk a sajátunk mellett és igyekezzünk minél több információt összegyűjteni egy helyen, s megosztani mindazt, amit látunk, hallunk, tapasztalunk, olvasunk. Mivel - tudomásunk szerint - eddig ilyen magyar nyelvű oldal nem létezik, így célunk, hogy a kanadai letelepedés és mindennapi élet alapvető információi egy helyen, magyarul elérhetőek legyenek.

Félreértés ne essék, senkit sem szeretnénk arra bíztatni, hogy hagyja el Magyarországot. Különös egybeesés a történetünkben, hogy mi magunk sem itt képzeltük el az életünk, hanem otthon. Lívia Miskolcon, Manka pedig Pécsett élt és dolgozott. Minket a szerelem hozott ide, párjaink kanadai fiúk, de látjuk és halljuk, hogy mások gazdasági okokból, munkavállalási vagy tanulási céllal, esetleg egyszerűen kalandvágyból vágnak neki a messziségnek.
Mi nekik szeretnénk segíteni, ahogy tudunk. Nem vagyunk bevándorlási szakemberek, csak azt tudjuk felajánlani: utánaolvasunk, kérdezünk, elmondjuk, végiggondoljuk...

Benneteket pedig arra kérünk, kérdezzetek, szóljatok hozzá az írásokhoz, segítsetek nekünk, hogy együtt formáljuk ezt az oldalt.

Amennyiben emailben szeretnétek megkeresni minket, a hellokanada@gmail.com címen írhattok nekünk – a visszatérő kérdéseket azonban a blogon szeretnénk megválaszolni.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok! Felvetem az új blogotokat is a hely szelleme RSS feedbe, sok sikert a Kanada bloghoz :-)

http://theitalianjob.hu/archives/2007/07/16/a-hely-szelleme-tovabb-el/

Unknown írta...

Sziasztok Lányok!

Nagyszerű, hogy így egymásra találtatok, jó munkát kívánok nektek, remélem sok embernek sikerül majd segítenetek a ti megelégedésetekre is!

Csilla

Manka írta...

Köszönjük mindkettőtöknek a támogatást :) Igyekszünk majd, hogy ne okozzunk csalódást - se magunknak, se másnak.

Névtelen írta...

Helló lányok! Király az ötlet, és nagyon jó mindkettőtök saját blogja is! Csak így tovább! Pár haverral gondolkodunk, hogy 'emigrálni' kellene Kanadába, mélyvízi búvárnak, ha már az egyetem, meg a diploma... de ez még a jövő zenéje.
Mankának pedig üzenem, ha érdekli, mik folynak Pécsett mostanság, akkor ajánlom lelkes kis bölcsészpalánta-harcostársaim, és jómagam által szerkesztett, vezetett, egy kicsit szubjektív, de életszerű blogunkat: www.mindenkibekaphatja.freeblog.hu

A byron-i spleen újra támad!

Névtelen írta...

Kedves Manka es Livia! Nagyon jo otletnek talalom e blog letrehozasat es biztos vagyok benne,hogy sok ember talal a kerdeseire valaszt a ti oldalatokon.Gratulalok es sok sikert kivanok a munkatokhoz.Mankat szemelyesen ismerve kulon ajanlom irasait az olvasoknak.
Udvozlettel,Zita.

Lívia és Manka írta...

Koszonjuk Zita a kedves szavaid, igyekezni fogunk mindketten. :)
Manka jo stilusu, humoros irasait pedig en is nagyon szeretem. ;))

Ditta írta...

Kedves Lányok!
Nagyon jó olvasni Benneteket, és gratulálok az oldalhoz! Annyira vágyom Kanadába, hogy bevallom néha megkönnyeztem az írásaitokat.
Párom már írt nektek levelet, amelyben segítséget kért, és ragyogó szemmel újságolta, hogy válaszoltatok :) Ti voltatok az első sikerünk a "kiút keresésben" ;)
Már érzem, hogy nem lesz egyszerű, de most hogy olvastam a sorokat, új erőre kaptam, köszönöm....
Ditta

Lívia és Manka írta...

Szia, Ditta! Köszönjük! Jó hallani, tudni, hogy segítséget nyújt ez a lap - végülis ez volt a célunk :)
Valóban hosszú és néha lehangolóan bonyolult a folyamat, ha ilyenkor kell egy kis bíztatás, mi itt vagyunk.

Névtelen írta...

Hello lányok.
Szeretnék megtudni, hogy mik az emigrálás szabályai Kanadában?
Mekkora lehetőség van munkára?
Egy magyarnak mekkora esélye van ahhoz,hogy ne küldjék vissza? Hiszen az egyre erősödő és mélyülő gazdasági válság igen elképesztő stressz alá vonhatják azokat, akik odavesztek mindenüket. Például, Svájci hitel és rengeteg más.