2011. december 31., szombat

Happy New Year!



Nagyon boldog és sikerekben gazdag 2012-es évet kívánunk mindenkinek!!!!! Ne adjátok fel az álmaitokat, mindig tartsátok szem előtt a kitűzött célt és kívánjuk, hogy mindenki érje el azt, amiért keményen megdolgozott! 
See you all in 2012!

2011. augusztus 7., vasárnap

Szünet és pár hasznos tanács


Kedves Mindenki!

Az utóbbi hónapokban azon voltunk Mankával, hogy rendezzük sorainkat és behozzuk a levelek megválaszolásával kapcsolatos lemaradásunkat. A blog fennállásának két és fél éve óta ennyi hátralékunk még sosem volt. Azonban az idő előrehaladtával be kellett látnunk, hogy a helyzet nem javul, hanem inkább rosszabbodik. Ehhez két dolog is hozzájárul: az egyik, hogy egyre több levelet kapunk; a másik pedig a saját életünk elfoglaltságai, feladatai, amiből szintén egyre több van az utóbbi időben. 
Egy szó mint száz, be kell látnunk, ketten nem tudunk tovább lépést tartani. Annál rosszabb érzés pedig nincs, mikor látjuk, hogy mennyien várják a válaszainkat. 

Mindezeket végiggondolva arra az elhatározásra jutottunk, hogy lezárjuk a blog levelező részét - legalábbis egy időre. Hogy senki ne maradjon válasz nélkül, mindenkinek írunk majd röviden, mégha csak egy "mea culpa" üzenetet is, pár hasznos gondolattal, weboldallal.

A blog itteni része természetesen marad és a leveleitek alapján igyekszünk olyan témákról írni a továbbiakban is, ami sokatokat érdekel(het) vagy szerintünk fontos lehet. :) 

Őszintén sajnáljuk, hogy nem tudjuk folytatni, de azt is tudjuk, hogy a leveleitekre félvállról, pár perc alatt nem akarunk és nem is tudunk válaszolni. Sokan voltatok hozzánk megtisztelő bizalommal, megosztva sok-sok személyes információt annak érdekében, hogy a válaszunk minél személyre szabottabb lehessen. Volt, amikor ez megvalósítható volt, de előfordult az is, amikor "csak" további infógyűjtésre bíztattunk titeket, hiszen hisszük és valljuk, hogy egy bizonyos szintű ismeret/tájékozottság nélkül nagyon nehéz komoly döntéseket hozni. 


Mindig igyekeztünk távol maradni a konkrét tanácsadástól, viszont gyakran vissza-visszatértünk pár olyan dologhoz, ami sokatok segítségére volt a döntésben. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány:
  •   a bevándorlási kategóriák ismerete, tudjuk, hogy alap dolognak tűnik, mégis, sokan nincsenek velük tisztában. Érdemes tehát újra és újra átolvasni őket, megkeresni a főbb különbségeket, átlátni a feltételeket stb.
  • Legtöbben a Skilled Worker kategóriáról érdeklődtetek (Quebec esetén), ami a pontrendszeres rendszert jelenti. Itt is, menjetek át a teszten újra és újra, tanuljátok meg, milyen kategória hány pontot jelent a 67-ből. (szakképzettség - max 25, angol/francia nyelvtudás max. 24, munkatapasztalat - max. 21, életkor - max. 10, már meglévő munkaajánlat - max. 10, alkalmazkodóképesség - max. 10 pont) Ha ezeket tisztán átlátja az ember, tudja, hol, mennyit kéne javítania, vagy hogy egyáltalán van-e esélye ebben a kategóriában.
  • A másik legyakrabban említett kategória - ami nem tartozik a bevándorlási kategóriák közé (!), az az ideiglenes munkavállalás. Itt sajnos nem minden szakma rúghat labdába, csak azok, amelyek: 1. az itteni hiánylistán szerepelnek, 2. rajta vannak azon szakmák listáján, amikhez nem kell HRSDC, azaz munkaengedély, vagy 3. a speciális szakmai csoportok egyike (pl. live-in caregiver, business people). Érdemes tudni, hogy sokan azért választják ezt az utat Kanadai letelepedéshez, mert két év itt eltöltött munkaidő (tanulóidőre is érvényes!) után, az ember beadhatja a kérelmet a letelepedéshez.
    Akiknek tehát elérhetetlen a 67 pont a Skilled Worker-nél, azok megpróbálhatnak keresni egy itteni munkáltatót, aki foglalkoztatná őket és megkérvényezné számukra a munkavállalói vízumot. Tudjuk, hogy első hallásra sokaknak ez szinte reménytelennek hangzik... viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy szerencsére nem az. (Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, Kanada az utóbbi időben "hamarabb" ad munkavállalói engedélyt, mint letelepedési papírokat...) Nézzetek utána, hogyan néz ki egy kanadai önéletrajz, készítsétek el magatoknak és hajrá!!!! :)
  • Borzasztó sokan írnak nekünk úgy levelet, hogy megosztják velünk, milyen szakmákkal és egyéb ismeretekkel rendelkezik a család, és ez alapján, mit gondolunk, mennyi esélyük lenne a kijutáshoz. Nos, meg kell mondjuk, ez egy nagyon-nagyon nehéz kérdés. Erre alapul tkp. a bevándorlási szakemberek munkája, plusz, minden eset egyedi, rengeteg sok apró dologgal, amiről első körben a levélíró nem is gondolná, hogy fontos, pedig egy kis darabkája lehet a teljes képnek.
    Ezekben az esetekben legtöbbször arra fókuszáltunk, hogy a fentiek mellett, a megadott szakmákkal kapcsolatban adjunk hasznos, még több kanadai infót a lépések továbbgondolásához. Tudjuk, hogy szintén alapvető dolognak tűnik azt emlegetni, mennyire másképp működhet egy másik ország, egy és ugyanazon szakmai területet illetően.... mégis, azt tapasztaltuk, hogy az emberek erre gondolnak a legkevésbé.
    A kijutás mikéntje az, amiről legtöbbször szó esik, de az itteni életkezdésről magáról kevesen gondolkodnak még otthonról. (Ennek is lehet egyik folyománya, amikor néhányan már innen írnak nekünk, kétségbeesetten, hogy a megígért segítség elmaradt és fogalmuk sincs, hogyan tovább...) Elég sokaknak vannak kanadai barátaik/rokonaik, akik örömmel látják az otthoni barátokat, mondván, "csak gyertek, majd mi segítünk munkát találni (netán már van is), elindítani a papírokat, akár szponzorálni is stb." Ne értsétek félre, ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ezeket a kedves és örömteli felajánlásokat ne vegyétek komolyan, vagy hogy bármelyik is üres ígéret lenne. Az üzenetünk csakis annyi, hogy minél szélesebb körben nézzetek utána a doloknak, kérdezzetek, tervezzetek, és leginkább magatokra hagyatkozzatok, ne 100%-ban a nagybácsira/nagynénire stb. Egy példa: többször halljuk, hogy a távoli rokon a szponzorálást is felajánlja, azonban senki nem néz utána, hogy valójában ki is szponzorálhat egyáltalán... (nagybácsi/nagynéni sajnos nem...)
  • Ahogy említettük, sok minden másképp működhet itt, olyan dolgok is, amiről nem is gondolnátok. Újabb ok arra, hogy utánanézzünk bizonyos dolgoknak, mint pl. a saját szakmánknak. Erre van két nagyszerűen használható weboldal, amikről írtunk is a blogon. Az egyik a NOC rendszer, a másik a Work in Canada Tool. A kettő nagyszerűen kiegészíti egymást. A NOC rendszerből megtudhatjátok, hogy a szakmátokban milyen itteni szakmai munkakörök vannak (lehet ez teljesen eltérő, mint otthon), mik a feltételek, szakmai követelmények stb. Erre épülve a Work in Canada Tool arról ad információt, hogy egy-egy kanadai tartományban van-e a szakmátokra kereslet, mik a tartományonkénti különbségek, hol milyen a bérezés stb.
    Mindkettőt nagyon melegen ajánljuk mindenkinek, aki itt akar dolgozni és letelepedni. Higgyétek el, rengeteg nehézséget spóroltok meg magatoknak, ha előre, időben felkészültök, mert sok nehézség a szükséges infók birtokában elkerülhetők!!
  • Végül, de nem utolsó sorban szintén valami olyasmit említünk, ami szükségtelennek tűnhet, de mégsem az: az angol (vagy francia) nyelv biztonságos szintű ismerete. Újra, nagyon sok fejfájást kerülhettek el azzal, ha valamennyire tudtok kommunikálni az itteni hivatalos nyelvek egyikén. A fekete munka itt nagyon nem divat (nem is javaslott...), azok pedig, akik így dolgoznak, rengeteg nehézségnek vannak kitéve. A munkáltató úgy használja ki őket, ahogy akarja, fizet, ha akar, ha nem akar, akkor nem fog (túl sok példát ismerünk erre, higgyétek el), ha valaki lebetegszik, ingyenes orvosi ellátás nincs, ha valaki mégis igénybe veszi, fizetheti azt évekig is... De nem is kell csak a fekete munkáról beszélnünk, hivatalos munkát is kemény dió találni angoltudás nélkül. Ha van itt rokon vagy barát, aki segít az első időkben, az rengeteget jelenthet, de a stressz azok számára, akik nem beszélnek angolul/franciául, többszöröse azokhoz képest, akik igen.
Azt tapasztaljuk, hogy azok, akik adnak maguknak elég időt és valóban felkészülnek erre a hatalmas lépésre, sokkal nagyobb eséllyel boldogulnak itt és sikerül elérniük azt, amit elterveztek. Ezzel szemben azoknak, akik csak belevágnak a nagy kalandba és majd meglátják, hogy alakul, több "meglepetéssel" kell szembesülniük... Közülük többen fordulnak vissza idővel, csalódottan, tele feszültséggel és rossz élményekkel, sőt, Kanadát/az itteni rendszert/embereket hibáztatva saját sikertelenségükért.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy csak az első út a helyes, a második pedig a helytelen. Mindenhol vannak kivételek, az emberek is különbözőek, másképp élnek meg dolgokat stb... mi csak a nagy számok törvénye alapján írjuk le azt, amit hallottunk, tapasztaltunk, láttunk. 


 Mivel a blog továbbra is él, így továbbra is várjuk hozzászólásaitokat, sőt bátorítanánk titeket az egymás közötti infómegosztásra. Ahogyan eddig mi közvetítettük felétek a levélírók tapasztalatait, ti is megoszthatjátok azokat itt a többiekkel, hiszen sosem tudjátok, kinek segíthettek. :) Aki névtelen akar maradni, az megteheti, hiszen nem fontos nevet írni a kommentek mellé. Továbbra is reméljük, hogy a Hello Kanada oldal hasznos információforrás marad számotokra, ahol támogatókra, segítőkre is találhattok.

Reméljük, hogy a blog magánlevelezés része sem tűnik el végleg! Amint kitaláljuk, hogyan működhetne gyorsabban és hatékonyabban, jelezni fogjuk. :)

Üdv mindenkinek,

Manka és Lívia

2011. május 5., csütörtök

Így történt - 2. Gabi

Gabi 2009. októberében kötött házasságot Montreálban, majd párjával úgy döntöttek, az országban marad és innen indítják el a szponzorálási kérelmet. Az ő története következik.


A házasságkötést követően az interneten kérvényeztük a hivatalos Marriage Certificate-et, amit aztán postán kiküldtek - 15 dollár. 

Szükség volt még az orvosi vizsgálatra is, aminek az eredményét automatikusan küldik tovább a bevándorlási hivatalnak, ez 250 dollárba került. 

Otthon a szüleim kérték ki számomra a születési anyakönyvi kivonatot, aminek az újabb kiadása egyébként már angol-francia nyelvű is, így fordítani pl. nem kell. A szüleim küldték el a Kivonat a bűnügyi nyilvántartásból nevű dokumentumot is, amelyet police certificate-ként fogadnak el (az erkölcsi bizonyítvány nem megfelelő) – ez beszerezhető az ottawai Magyar Nagykövetség közbenjárásával is, csak tovább tart. 

Bizonyitani kell, hogy ez nem erdekhazassag stb, ezert erdemes a fontosabb esemenyekrol fenykepet beadni, repulojegyek masolata, esetleg levelezes. Amugy a rezidensi papirok kitoltesenel van egy ilyen szekcio, ahol reszletesen kikerdezik, hogy hogy ismerkedtunk meg, ott volt-e az osszes szulo az eskuvon, datumok stb.

A papiroknak 2 resze van. Az egyiket a „sponsor”, vagyis a szponzoralo szemely tolti ki, a masikat a „spouse” vagyis a szponzoralando szemely. Ezzel egyutt kell elkuldeni az osszes fent emlitett papirt vagy annak masolatat. A kitoltendo papirokat a kanadai emigracios weboldalrol le lehet tolteni:

Ha jol emlekszem volt egy olyan szekcio is, ahol megkerdeztek mit csinaltam es csinalok jelenleg, ez azert fontos, mert ugye nem dolgozhattam, mivel latogatoi vizummal („visitor visa) voltam az orszagban. 

Ezt a paksamétát aztan elkuldtunk 2010 januar 2-an Vegreville-be. Januar 6.-an megkaptak. Elmeletileg vissza kellett volna jelezniuk, hogy megkaptak, ilyet mi nem kaptunk. De a mar emlitett kanadai honlapon erdemes beregisztralni es online lehet a statuszt ellenorizni. 

Az elso korben kb. 1000 dollart kellett kifizetni (online fizetes). De ugyancsak ajanlottak nekunk az elejen, hogy fizessuk ki a 490 dollaros „Right of Permanent Residence” fee-t, mert ez ugyancsak leroviditi a procedurat (jo par honappal). 

Mivel Quebec-ben vagyunk, ezert extran hosszu a procedura, mert van „federal” es „provincial” resz. 

Mi juliusig nem hallottunk toluk semmit, ami nem volt valami megnyugtato. Akkor is csak egy levelet kuldtek, amiben arrol kerdeztek, hogy mit csinalok jelenleg. Es azt is megkerdeztek, hogy mit csinaltam 18 eves koromban, hogy miert, ki tudja?! 

Fontos megemliteni, hogy kozben lejart a latogatoi vizumom (ugye az elso 6 honap automatikusan oke) de utana jelenkezni kell hosszabbitasra, amit azert erdemes megtenni 1 honappal a vizum lejarta elott. Nem veszesen draga (kb. 100 dollar, nem emlekszem pontosan), es meg kell emliteni, hogy milyen cimen kervenyezzuk. 
Nem kell megijedni, ha a vizumunk lejarta utan meg nem kaptuk meg a kovetkezo vizumunkat, akkor sincs gond, legalisan tartozkodunk az orszagban, amig a dontes megszuletik. Csak tudjatok viszonyitani en 2x ujitattam meg a latogatoi vizumomat, mert annyira sokat kellett varni. 

Hal’ istennek 2010 oszetol felgyorsultak az esemenyek.
Az elso igazan fontos dokumentum a „federal”-tol jobb 2010. oktober elejen, amiben tajekoztatast kaptunk arrol, hogy az ugyunk feldolgozas alatt all es hogy fizessuk be Quebec reszere a 250 dollart. Ez franciaul a „Demande parrainage familiar” nev alatt futott. 

Ezutan november elejen jott meg Quebec-tol a CSQ-m, vagyis a „Certificat de selection du Quebec” es ezzel egyidoben a ferjemnek, hogy elfogadtak a jelentkezesunket. Majd december elejen ugyancsak 2 level jott, egy a ferjemnek, hogy elfogadtak ot, mint szponzor, masik nekem, hogy „eligible” vagyok a permanent rezidensi statusz megszerzesere. 

December kozepen pedig egy ujabb, hogy befejeztek a papirjainkat es rovidesen ertesiteni fognak az interju idopontjarol, ahol meghozzak a vegso dontest. Ezzel a levellel egyutt kellett volna befizetni a „Right of Permanent Residence” fee-t, amit ugye mi mar megtettunk az elejen, igy egy masolatot kuldtunk a befizetesrol, illetve vissza kellett kuldeni egy nyomtatvanyt miszerint helyesek az adataim, ez volt a „Confirmation of Permanent Residence”.

Az utolso level 2011. januar 21-en erkezett, miszerint februar 2-an van az interju, amire mindkettonknek el kell mennie. Vinni kellett az utlevelunket, 2 tovabbi fotot rolam, az CSQ-t illetve meg nehany papirt. Az interju igazabol csak formalitas volt, 10 percnel nem tartott tovabb. 
Aztan megkaptam a SIN szamomat, amivel mar akar aznap elkezdhetek dolgozni. A kartyat par hetre ra postaztak, majd a Permanent Residence kartyat valamivel utana. 

Amit erdemes meg tudni, hogy addig nem tanácsos utazni, míg a rezidensi kartyat nem kapja kezhez az ember.
Amint megvan a rezidensi statusz, erdemes egybol elintezni a Health Insurance-t, mert 2 honapig tart mire az ember megkapja ahhoz a kartyat es addig nem is jar a biztositas.  

En sokszor hivtam az emigracios vonalat, hogy informaciot kapjak, amit erdemes kihasznalni. De jo, ha tudjatok, hogy ok nem befolyasolhatnak semmit, nem gyorsithatjak az eljarast, tehat csak nemi utmutatast tudnak adni. Ha felhivjatok ezt a vonalat, akkor mindig legyen keznel az utlevel szamotok, az azonosito szamotok stb, hogy be tudjanak lepni az aktatokba.

2011. április 17., vasárnap


Csak egy rövid bejegyzés azoknak, akik az utóbbi hónapokban írtak nekünk, és még nem kaptak választ:

Az ünnepek után sokkal több és bonyolultabb leveleket/kérdéseket kaptunk, mint amiket képesek voltunk feldolgozni. Igy sajnos mai napig vannak olyanok, akik nem kaptak még választ a kédéseikre. Ezúton is elnézést kérünk tőlük, továbbra is igyekszünk minden egyes levélre válaszolni, mégha megkésve is! 

Ha van olyan köztetek, akinek a válasz különösképpen sürgős lenne valamilyen határidő vagy más miatt, csak írjatok nekünk egy emlékeztető sort, és előbbveszünk titeket a válaszadással. :) 
Üdv mindenkinek! Lívia és Manka

2011. április 2., szombat

Változások az ideiglenes munkavállalási vízum körül

2011. április 1-én új szabályozás lépett életbe az ideiglenes munkavállalási vízumra vonatkozóan. 

Ennek a programnak a keretében a munkaadók alkalmazhatnak külföldi munkavállalót, ha megfelelően bizonyítani tudják, hogy az adott munkára nem találtak képzett kanadai munkaerőt. A változások érintik az ideiglenes munkavállalás hosszát, amely - bizonyos kitételekkel és kivételekkel - ezentúl nem lehet több 4 évnél. A rákövetkező 4 évben a külföldi munkavállaló nem kaphat ilyen engedélyt.

A teljes leírás elérhető a CIC honlapján ITT.