2009. augusztus 15., szombat

Ideiglenes munkavállalás Kanadában


A Kanadába való bevándorlás mellett eddig nem ejtettünk még szót az ideiglenes munkavállalásról. Mivel sokan kérdeztek levélben erről a témakörről is, így reméljük, segítségetekre lesz ez az összefoglaló cikk is a munkavállalás alapjairól.


A hivatalos adatok szerint minden évben több, mint 90.000 külföldi érkezik Kanadába, hogy ideiglenesen munkát vállaljon az országban. A legtöbb szakma esetében szükséges beszereznünk a munkavállalási engedélyt, de persze ezalól is van néhány kivétel. Az elbírálás ideje nagyban függ a szakmától, amiben dolgozni szeretnénk.



A kanadai munkavállalás néhány alapvető és fontos információ:

  • Az itteni munkáltató segítségünkre lesz a folyamatban, kideríteni pl. hogy alkalmasak vagyunk-e ideiglenes munkavállalónak. Előfordulhat, hogy a munkáltatónak szakmai vélemenyt kell kérnie a HRSDC-tól (Human Recourses and Social Development Canada). Az ő véleményük erősíti meg, hogy a munkáltató betöltetheti az állást külföldi munkavállalóval. (Azt nézik meg tkp., hogy a külföldi munkavállaló nincs-e negatív hatással a kanadai munkaerőpiacra.)
  • A Kanadában való munkavállaláshoz meg kell felelnünk bizonyos alapkövetelményeknek, hogy beléphessünk, illetve itt maradhassunk az országban. Ehhez gyakran szükséges vízumot igényelnünk. Bővebben erről itt.
  • A munkavállalási engedély nem számít bevándorlási dokumentumnak, azaz nem jogosít fel, hogy Kanadában éljünk hosszútávon. Hogy állandó lakosként maradhassunk, valamelyik bevándorlási kategórán belül kell a kérelmet elindítanunk, pl. szakképzett munkaerő. (A bentlakásos nanny-knél kicsit más a helyzet, azaz ők maradhatnak hosszabbtávon, ha megfelelnek bizonyos követelményenek. Erről kicsit bővebben a cikk végén.)
  • Ha nemcsak egyedül, hanem családdal szeretnénk érkezni, akkor a házastárnak/élettársnak, illetve a gyermeknek is jelentkeznie kell. Ha együtt adjuk be a papírokat, akkor nem kell mindenkinek külön-külön, elég csak a saját beadványunkon feltüntetni az ő adataikat is. Abban az esetben, ha csak később csatlakoznak, akkor külön nyomtatvány szükséges. A kapcsolatokat természetesen majd bizonyítanunk kell.

Ha egy családtagunk szeretne dolgozni Kanadában

Abban az esetben, ha mi megkaptuk a munkavállalási engedélyt, a hozzánk csatlakozó családtagok is élvezhetik ennek előnyét, azaz ők is dolgozhatnak az országban – bizonyos feltételek mellett. Első körben meg kel tudnunk, jogosultak-e ún. „nyitott” munkavállalási engedélyre, amely lehetővé tenné, hogy bármilyen munkakörben elhelyezkedhessenek. Ez azt is jelentené, hogy nem lenne szükség a HRSDC hivatalos véleményére. Persze bizonyos munkákhoz orvosi igazolás vagy a szakmához szükséges papírok kellenének majd.

A házastárs (bizonyos esetekben a gyermek) nyitott munkavállalási engedélye attól is függ, hogy mi milyen szintű munkát töltünk be Kanadában. Másrészt a munkavállalási engedélynek min. hat hónapra kell szólnia. A családtagoknak minden esetben saját maguknak kell az engedélyért folyamodniuk, amit már megtehetnek akkor is, amikor mi magunk adjuk be a saját kérvényünket. Ha csak később csatlakoznak hozzánk, akkor beadhatják a kérvényüket akkor is, ha már itt vannak.


A külföldről való jelentkezésről

Ahhoz, hogy Kanadán kívül jelentkezzünk ideiglenes munkavállalónak, a következő dokumentumokkal kell rendelkeznünk:

  • Munkaajánlat egy kanadai munkáltatótól,
  • Kitöltött adatlappal, ami bizonyítja, hogy megfelelünk a szükséges követelményeknek (Immigration and Refugge Protection Act és az Immigration and Refugee Protection Regulations), ÉS
  • Írásos engedély, hogy a HRSDC szerint a munkáltató betöltetheti az állást külföldi munkavállalóval. (Ennek neve a “pozitív munkaerőpiaci vélemény”)

Mindezek birtokában:

  • Meg kell erősítenünk szándékunkat a hivatalos szakember előtt, hogy engedélyünk lejárta után elhagyjuk az országot.
  • Elegendő pénzt kell felmutatnunk annak bizonyítékául, hogy ittlétünk alatt el tudjuk tartani magunkat és családunkat.
  • Bizonyítanunk kell, hogy bűntetlen előéletűek vagyunk és meg kell erősítenünk, hogy nem jelentünk veszélyt Kanadára.
  • A jó egészségi állapot is követelmény, amihez esetleg orvosi vizsgálat is szükségeltetik.

Munkakörök, melyek nem igényelnek munkaengedélyt:

  • Business visitors
  • Foreign representatives
  • Family members of foreign representatives
  • Military personnel
  • Foreign government officers
  • Students working on campus
  • Performing artists
  • Athletes and coaches
  • News reporters
  • Public speakers
  • Convention organizers
  • Clergy
  • Judges and referees
  • Examiners and evaluators
  • Expert witnesses or investigators
  • Health-care students
  • Civil aviation inspectors
  • Accident or incident investigators
  • Crew members
  • Emergency service providers

Mindezekről bővebben itt olvashattok.


Speciális csoportok

Ahogy szinte mindenben, kivételek a munkavállalói vízum esetében is vannak. Így tehát van néhány kategória, melyeknek megvan a saját maguk követelményrendszere, és nem szükséges hozzájuk az általános munkavállalói vízum (vagy jóval gyorsabban történik a kérelem feldolgozása, mint a többi esetben). Íme a három kategória:


  1. Information technology workers
  2. Live-in caregivers
  3. Business people

A második csoportról pár szóban:


A Live-in caregivers programba olyan egyének jelentkezhetnek, akiknek van képzettségük a gyermekgondozást, idősgondozást vagy sérült személyek gondozását illetően felügyelet nélkül. Értelemszerűen a bentlakásos gondozók abban az otthonban/házban is laknak, ahol dolgoznak.

Mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak végig kell mennie egy bizonyos követelményrendszeren. Ha ebbe a programba szeretnénk jelentkezni, kimondottan az ehhez a programhoz összeállított jelentkezési adatlapot kell kitöltenünk. Az ezzel kapcsolatos részletes infók itt olvashatók. Akik Quebec tartományban szeretnének dolgozni, azok számára a fenti link helyett ezt az oldalt látogassák meg.

Bizonyos idő ledolgozta után a live-in caregivers jelentkezhet letelepedési engedélyért, a feltételekről itt olvashattok.

Ha túl vagyunk az alapinformációk összegyűjtésén, és az állásajánlat is a kezünkben, akkor a jelentkezési lapok innen tölthetők le és minden más hasznos információ is megtalálható a hivatalos honlapon.

31 megjegyzés:

Ani írta...

Konkrétan azt jelenti, hogy nem lehet hosszabb távon Kanadában tartózkodni, hogy 2 év kinttartózkodás után haza kell jönni minimum 4 hónapra (pontosabban el kell hagyni az országot). Ez arra az esetre is igaz, hogyha közben megkapta az illető a letelepedési engedélyt. Amúgy a letelepedési engedély pontszámításakor plusszpont, ha Kanadában dolgozol aktuálisan :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni,hogy ha a páromnak van work permit-e és hamarosan össze fogunk házasodni,tehát én is jogosult leszek az igénylésre,akkor ezt intézhetem-e majd Kanadából is,vagy muszáj lesz elmenni miatta Bécsbe?Sajnos nem találtam erre infót és azt tervezzük,hogy Kanadában házasodnánk össze,majd onnan igényelném én is a work permitet.Már ha ez lehetséges.
Előre is köszönöm a választ!
R.

Névtelen írta...

Kedveskék!

A live-in caregivers kategóriával kapcsolatban:
Egy idős bácsit gondoznék-rendeznék. Barátnőm van Vancouverben, ő ismertet össze bennünket. A bácsi magyar, mint én is. Neki egy magyar gondozóra van szüksége. Tudom, hogy akkor is tudnom kell másokkal is beszélni: franciául beszélek-olvasok-írok közepes szinten. Tehát: ez a bácsi alkalmazhat engem? Lehet a munkáltatóm?
53 éves erdélyi asszony vagyok.

Lívia és Manka írta...

Első hallásra nem látok akadályát annak, hogy a bácsi alkalmazza Önt.

1. A bácsinak kérnie kell egy munkaerőpiaci véleményt, hogy alkalmazni szeretne valakit külföldről
2. Ha ez megvan, akkor meg kell írnia a szerződést minden szükséges információval
3. A jelentkezőnek rendelkeznie kell a kanadai visznyoknak megfelelő középiskolai szintű végzettséggel (kb. 12 év).
4. Jó ha van már ilyen irányú munkatapasztalat, esetleg gy hat hónapos tréning.
5. Az angol vagy a francia nyelv ismerete, ami Önnél nem gond, hiszen beszél franciául.

A blogon megtalálja a hivatalos oldalhoz vezető linkeket, ahol minden szükséges papírt le tudnak tölteni.

Nagyon sok sikert kívánunk!

Lívia

Lívia és Manka írta...

Elnézést, hogy az első kérdésre válaszolok másodjára!

Igen, lehetséges innen is munkaendedélyt kérnek. Itt találsz erről leírást:

http://www.cic.gc.ca/english/information/faq/work/work-faq08.asp

Sok sikert,

Lívia

Névtelen írta...

Sziasztok!Az igaz,amit az első bejegyző írt,hogy hosszabb kinttartózkodás után (2 év work permittel) haza kell jönni min.4 hónapra?És aki szeretné meghosszabbítani az engedélyt,mert folytatni akarja a munkáját,az hogy oldja meg?

Unknown írta...

Sziasztok !

Én jelenleg még csak tanulok, ha végzek a főiskolán Vadgazda mérnök leszek, a párom még szintén tanuló ő szociális munka szakon tanul. Azt szeretném megkérdezni, hogy ilyen jellegű szakmával milyen esélyeink lehetnek elhelyezkedni Kanadában, van-e ezekre kereslet. Angol nyelvtudással tudnánk boldogulni, vagy inkább a franciára lenne szükség ? A válaszokat előre is köszönöm !

Géza

Lívia és Manka írta...

Szia Géza!

Ha Lívia saját blogjába benéztek, lesz egy nagyon jó elképzelésetek arról, hogy a szociális szakmába hogyan lehet itt bekerülni.
A te szakmádról nem tudok sokat, ha megvan az angol megfelelője, nézzétek meg az esélyeket a jobfutures oldalon (link itt van az oldal sávban).
A nyelvtudás inkább attól függ, melyik tartományba mennétek: Quebecben jobban jártok franciával, mindenütt másutt angollal.

Rodzsi írta...

Szia !
Azt szeretném kérdezni ha én mostanába csak úgy megindulok a Kanadába, akkor nekem mire kell számítanom lakás és munka terén. Mennyire könnyen lehet valamilyen szinten érvényesülni? És ott is van fekete munka vagy rögtön be kell menni valahova hogy hivatalosan lehesen dolgozni?

Előre is köszönöm a segítséget

Unknown írta...

Sziasztok!

Amennyi magyarországról elérhető információt már sikerült megismernem a Kanadai munkavállalás, nem teljesen lehetetlen de ahogy látom nem is egyszerű.
Párommal komolyan foglalkozunk a kanadai élet megismerésével, azaz szeretnénk kanadában élni és dolgozni egyenlőre néhány évig. Mindketten rendelkezünk magyarországon szerzett főiskolai diplomával (magam 2-vel). Illetve mindketten beszélünk (szintén magyarországon szerzett, vizsgával igazolt nyelvtudással)Angolul. Franciául sajnos egyenlőre egy szót se :(
Mindketten komoly vasúti (én műszaki területen, párom pedig folyamatszervezési területen) szakmai tapasztalattal rendelkezünk, és elsősorban ezt a tapasztalatot rutint szeretnénk kamatoztatni Kanadában is. Végigböngésztem a CN honlapját és ahogy abból képes voltam megítélni, folyamatosan keresnek a miénknek megfelelő szaktudású szakembereket.
Kérdésem, hogy ismereteitek szerint, az állami szektor vállalatai alkalmaznak, alkalmazhatnak-e külföldi munkaerőt, illetőleg tiszta a tény előttünk, hogy egyénenként változó, de átlagosan mennyi idő mire nagykövetségen keresztül eljutunk a Kanadai munkavállalási engedélyig? Illetve az ilyen munkavállalási engedély kiadásánál is számít-e a korunk és a családi állapotunk? (39 és 36 évesek vagyunk, egy 16 éves leány gyermekünk is van, aki szintén mutat hajlandóságot hogy velünk tartson :)

Segítségeteket előre is köszönjük.
Á.

Lívia és Manka írta...

Rozsdi: Háááát én azt mondom neked, hogy kötsd fel a gatyádat nagyon, ha így akarsz nekivágni Kanadának. Ha csak úgy bejössz, akkor az azt jelenti, hogy látogatóként jössz. Azaz hivatalosan nem dolgozhatsz és teljesen saját pénzből kell élned, ami nem kevés.
Ha innen akarsz nekivágni a vízumügynek, az hosszú hónapokat jelent stb, stb.

Ergo én semmiképp nem javasolnám ezt a megoldást.... találkoztam nem egy emberrel, aki megpróbálta, legtöbbször vissza is mentek...

Lívia és Manka írta...

Szia Ádám,

A kérdésed teljesen jogos.
Eddigi tapasztalataim szerint ugyanis állami munkahelyre szinte lehetetlen bejutni kanadai letelepedési papírok nélkül. Utána is gyakran több éves várólista van, hiszen Kanadában az állami munkahelyeken a legjobb a fizetés a mellé járó juttatások.

Habár azt is hozzá kell tennem, hogy én Torontóból beszélek, azaz leginkább Ontarióról. Viszont azt is tudom, hogy mivel hatalmas ez az ország, így tartományonként sok minden eltérő, azaz nem mernék megesküdni, hogy ez az egész országra is igaz, de szerintem nagy valószínűséggel igen.

L.

Unknown írta...

Sziasztok!

Először is köszönöm a válaszotokat!
Az igazat megvallva, pont az volt mint amire számítottam is.
Persze azt gondolom elkeseredésre semmi ok, hiszen van olyan végzettségem is, amely egy a Kanadaihoz hasonló gondolkodású nemzetnél hasznosabb lehet mint Magyarországon.
Ha szabad ilyesmit kérni (és van módotok kicsit utánanézni) akkor
kíváncsi lennék a Minőségügy (európában és japánban ismert nevén: Total Quality Managemant) mint olyan létezik-e a vállalatoknál, és főleg tapasztalásaitok alapján az ilyen témával milyen komolysággal foglalkoznak Kanadában.
Én most egy ideje ezzel foglalkozok, csak itthon elég kicsi, az egyébként nélkülözhetetlen vezetői háttértámogatás :)
Nagyon szeretem csinálni és értek is hozzá,(egyik végzettségem) de egyik ok amiért mennék, hogy itt nincs ilyesmire igazi, komoly igény.

Köszönöm a segítséget.
Á.

Unknown írta...

Sziasztok!

Szeretnék dolgozni Kanadában.
Egy nagybátyám és egy nagynéném lakik kint + család. Én is voltam már 2x. Igaz régebben.
Szakmáim: Repülőgép szerelő,Fényképész, Kertész, Öntözéstechnikai szakember.
Szerintetek mennyi esélyem van?
Itthonról próbáljak munkát intézni vagy menjek ki és ott intézzek mindent?
A lakhatás nem probléma.

Livia írta...

@Ádám:
Igen, a minőség kérdése itt elég fontos, főleg a nagy multik helyeznek erre komoly hangsúlyt. Sokféle ága létezik, ahogy beütöttem a google-ba... Errefelé az emberek imádnak mozaikszavakat használni, így ennek is megvan a sajátja: TQM. :))

Rengeteg olvasnivaló van ezzel kapcsolatosan a neten. Nézz utána az itteni helyzetnek, biztosan sok forrást találsz majd. Íme csak néhány:

http://www.bexcellence.org/Total-quality-management.html

http://managementhelp.org/quality/tqm/tqm.htm

http://www.thecqi.org/Knowledge-Hub/Resources/Factsheets/Total-quality-management/

http://www.qualitysolutions.ca/tqm.htm#

http://www.1000advices.com/guru/quality_tqm_14points_deming.html

http://www.camstar.com/Default.aspx


@Imre:
Első körben azt ajánlom a döntéshez, hogy nézz utána mindegyik szakmád kanadai szakmai leírásainak. Ehhez a NOC rendszert ajánlom (írtunk róla korábban, megtalálod a blogon - kb egy eve).
A Work in Canada Tool is egy nagyon hasznos program a neten, azon is menj végig mindegyik szakmáddal (errol is talalsz bejegyzest).
Mindkettő segít, hogy kapj egy alapképet az itteni helyzetről, mik az elvárások, milyen feltételekkel dolgozhatsz a szakmákban, hol keresnek ilyen munkaerőt stb.

Ha lesz útközben kérdésed, csak írj nyugodtan! :)

Unknown írta...

Sziasztok.

Ha jól értem, ha valaki munkát akar vállalni, akkor "ideiglenes munkavállalói engedélyt" kell szerezni. Ennek egyik módja, hogy itthonról keres munkát, és van ha cég, aki alkalmazza, akkor kell kérni engedélyt, és akkor mehet a repülő. Ha jól értem, az sem lehetetlen, hogy kimegy valaki turistaként, és kinn keres munkát, és akkor is ki lehet váltani az engedélyt, ha már kinn van az ember. Engem ez az utóbbi érdekelne, mert az angol tudásom nem elég jó ahhoz, hogy innen keressek állást. Alap nyelvtudással mire lehet menni? (Ez kb. annyit tesz, hogy kb. megértem mit mondanak, de beszélni nem nagyon tudok/szoktam.) Lehet egyszerűbb (pl. fizikai) munkákat is találni, amihez nem kell folyékony nyelvtudás?
Köszönet előre is.

Lívia és Manka írta...

Szia Attila,

az a baj az "alap nyelvtudással", hogy a ilyen munkákra az országon belül is találni munkaerőt. A munkaadónak ugyanis bizonyítania kell többek között, hogy nem talált más, megfelelőbb munkaerőt az adott állásra.
És az az igazság, hogy ha nincs munkavállalói engedélyed, legtöbbször szóba sem állnak veled.
Otthonról kell(ene), vmelyik interentes álláskereső adatbázison keresztül megpróbálni.
sok sikert!

Unknown írta...

Helló,Helló

Na úgy néz ki találtam munkát.
Következő lépés? Pesten kell intézni a papírokat vagy Bécsben?
Kb mennyi idő alatt lehet elintézni, mire számoljak?
Előre is köszi!
Üdv Jim

Névtelen írta...

Sziasztok !
En angliaban elek lassan 5 eve es szemelyi eddzokent/fitness oktatokent/taplalkozasi tanacsadokent ill. class oktatokent dolgozom . Az angolt folyekonyan beszelem lassan akcentus mentesen . Lenne eselyem esetleg ezen a teruleten munkat talalni es hoszabb tavon az orszagban tartozkodni ?
Elore is koszonom a segitseget !

Zsófka írta...

Sziasztok!
Én pedagógus vagyok (történelem tanár), és tudok arról, hogy pl. az USA-ban külföldi pedagógus is jelentkezhet a közoktatásba, tanárnak (bizonyos feltételek mellett). Én Kanadába szeretnék menni, lehetőleg nem mosogatni. Van lehetőség ilyesmire, vagyis külföldiként pedagógusállásba kerülni? A diplomahonosításról is van információtok? Hol lehet a diplomahonosításról és a pedagógusállásokról és ezok feltételeiről érdeklődni? Tudok jól angolul, TOEFL 90 pontos nyelvvizsgám van, ez egy erős magyarországi felsőfok.
Köszi a választ

Livia írta...

Szia Zsófka,

Tavaly írtunk egy bejegyzést kifejezetten tanároknak, amit itt olvashatsz:

http://hellokanada.blogspot.com/2010/10/hasznos-infok-tanaroknak-akik-kanadaban.html

Tudtommal kellenek kanadai papírok ahhoz, hogy taníts, legalábbis Ontarióban igen. Talán érdemes utánanézni a többi tartománynak is, hiszen lehetnek különbségek.
Magáról a szakmáról pedig a NOC rendszerben sok hasznos infót találsz majd:

http://hellokanada.blogspot.com/2010/01/noc-rendszerrol.html

(A középiskolai tanárok csoportja a 4141, az ált. iskolásoké a 4142.)

A diplomahonosítással kapcsolatban pedig íme pár hasznos oldal:

http://www.cicic.ca/415/credential-assessment-services.canada

http://www.wes.org/ca/

http://www.icascanada.ca/

Üdv,

Lívia

Anita írta...

Sziasztok,

2008-ban jartunk a parommal kanadaban baratnomnel. Mivel annyira megfogott minket az ottlet fel evvel kesobb elhataroztuk, hogy beadjuk a letelepedesi papirokat (baratnom is igy kerult ki). Sajnos pont rossz idoben adtuk be (valsag, barna boru honfitarsaink eppen akkor szalltak meg kanadat) es visszadobtak a kerelmunket.
Eleg sokat olvastam a forumot az oldalatokon, es hat sok eselyt nem latok ra, hogy kikeruljunk munkavallalokent. Az hogy itthonrol keressunk munkat egyszeruen lehetetlennek tunik szamomra, vagy van arra esely hogy egy kanadai munkaltato alkalmazna minket? Paromnak nagyon jo szakmaja van, asztalos (tobb mint 10 ev tapasztalattal) es baratnom szerint is eleg jo szakmanak szamit kint. En accounting teruleten dolgozom 4 eve, nagyon jo angol nyelvtudassal.
Esetleg tudnatok valami hasznos tanaccsal szolgalni, hogy tudnank itthonrol megszerezni a munkavallaloi vizumat? Vagy lenne e ra egyaltalan realis eselyunk??

Udvozlettel,
Anita

Unknown írta...

Sziasztok Kedves Lívia és Manka!
Torontóban lenne lehetőségünk dolgozni, mely állással kapnánk fizetést, és lakást is egyben.
Milyen vízumot kell igényelnünk, és mennyi az az összeg, amit fel kell mutatnunk a biztonságos megélhetést igazolván?
Köszönettel: Anna

anna írta...

Sziasztok! Tudnatok abban segiteni, hogy, ha en a Live-in caregivers programban nanny-nek mennek, akkor van konkretan 6 honapos tanfolyam, amit ott biztosan elfogadnak, vagy az OKJ-s csecsemo-es gyermeknevelo gondozobol kell minimum fel evet elvegeznem? Es, ha minden sikerul es ket evet dolgoztam nanny-kent, megkapom a letelepedesit, akkor az allampolgarsagig nincs igazan eselyem egyetemre/foiskolara menni? En most akartam elkezdeni az egyetemet itthon, de nagyon human vagyok es annak nincs sok eselye kinn, valamint szeretek egy magyar fiut, aki Canadaban el:)
Koszonom elore is a segitsegeteket!
Puszi, Anna
Ui.: Imadom az oldalatok, a legerthetobb honlap, amit valaha is talaltam ebben a temaban! ;)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Petra vagyok.
Tapasztalt tanácsotokra lenne szükségem. Milyen úton induljak el, ha Kanadában szeretnék letelepedni, munkát vállalni és állampolgárságot nyerni. Nagymamám él Kanadában,(Ontario- Trenton), sajnos egyedül, miután nagypapám 3 éve meghalt. Hozzá mennék, ő nyugdíjas, kanadai állampolgár. Építészmérnök egyetemi végzettségem van, de a nyelvvizsga hiányában még nem kaphatom meg a diplomámat. Szerintetek így van esélyem szakmában kapni Kanadában állást? Mi a járhatóbb út vajon, nyelvtanuláshoz Magyarországon vízumot kérni, kint nyelvet tanulni és gyorsan nyelvvizsgázni, majd a diplomámat honosíttatni és aztán munkavállalási engedélyt kérni? Ezt már Kanadából? Vagy egyből munkavállalási engedélyt kérni és azzal kimenni?
Köszönöm válaszotokat!

Névtelen írta...

Hello,
A caregiver programmal kapcsolatban lenne kérdésem. Van job offerem, egy félig magyar családhoz, ahol a gyerekek magyar tanulása miatt szeretnének alkalmazni. Beszélek angolul és franciául, de a releváns munkatapasztalatom, gyermekgondozás, nem három éven belüli. Ha van job offerem, akkor is nézik ezt? Úgy tudom, a skilled worker visanal, ha van job offer, bizonyos feltételeket elengednek, amik egyébként kötelezőek.

Névtelen írta...

53 éves, több diplomás magyar bányamérnök vagyok, aki szeretne a kanadai bányászatban dolgozni. Az angolomat itthon tárgyalási szintűnek mondják, - nagy világcégek itthoni gyáraiban is boldogultam vele. Ismereteitek szerint van-e ezzel a korral erre esélyem?
Köszönettel:
Józsi

Névtelen írta...

Sziasztok! Toni vagyok arról szeretnék érdeklődni, hogy 1 hónapja vagyok Kanadában látogatóban rokonoknál, de egy régi ismerősöm ajánlott egy házmesteri munkát. Az lenne a kérdésem, hogy innem is el tudnám intézni a munkavállalásit vagy pedig minden képpen haza kéne repülnöm, hogy a munkát megkapjam hivatalosan? Angolul beszélek középszinten sőt egy kicsivel jobban is. Előre is köszönöm a választ: Toni

Névtelen írta...

üdvözlöm
A nevem Józsi
37 éves vagyok kereskedelmi végzettségem van és 13év gyakorlatom a szakmában
van még hentes végzettségem is .

kérdés? :ezekkel a szakmákkal van esélyem munkavállalói vízumot kapni Kanadába?

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Sziasztok!

Zoli vagyok. Kanadàban szeretnek dolgozni.Ezugyben szeretnem a segitsegeteket kerni. Mi szukseges ahhoz,hogy megkapjam a munkavallalasi engedelyt? Ha Becsbe kell mennem,hol van konkretan a cim?Interneten tobb cimet lattam es nem tudom eldonteni, hogy melyik az a cim, ahol a munkavallalasi engedelyt kell intezni. Elore is koszonom vàlaszotokat.

2014. március 4. 6:14 Törlés