2009. február 7., szombat

Bevándorlás Kanadába 1. Szakképzett munkaerő


Úgy gondoltuk Mankával, hogy Kanada illetve a városaink általános bemutatása után itt az ideje, hogy a lovak közé csapjunk. :)

Így most első körben a Kanadába való bevándorlás különböző lehetőségeit vesszük sorra. Mivel az anyag óriási, így igyekszünk ezalkalommal is a lényeget kiragadni, hogy mindenről legyen egy átfogó képetek. Akit valami bővebben érdekel, úgyis tovább informálódik másfelé.

Hat nagyobb kategóriáról beszélgetünk.
1. Szakképzett bevándorlók csoportja országszerte, kivétel Quebec
2. Ugyanez, de Quebecre vonatkoztatva
3. Kanadai tapasztalattal rendelkezők csoportja
4. Azok, akik saját vállalkozást akarnak indítani Kanadában
5. A tartományok jelöltjeinek csoportja
6. Családtagok szponzorálása

Én most az első, azaz a "Skilled Worker" kategóriáról írok elsőként, és mivel itt különbségek vannak Kanada illetve Quebec tekintetében, Manka rögtön jön ezután a helyi sajátosságokkal.
Szóval az alábbiak mindenfelé érvényesek, kivéve Quebecben.

Akik ezen kategórián keresztül szeretnének bevándorolni Kanadába, azok a papírok elfogadtatása után rögtön megkapják a "permanent resident" - "állandó lakos" - státuszt. A papírok itt a képzettség, munkatapasztalat, nyelvtudás stb. bizonyításáról szólnak majd.
Ez a kategória időről-időre változhat, így én természetesen csak a mostani helyzetről tudok írni, előfordulhat, hogy fél év-egy év múlva valami már érvényét veszti!

A) Kik jelentkezhetnek?
A "skilled worker" kategóra lényege tehát azt bizonyítani, hogy gazdaságilag hasznos tagja lennél az országnak.
A jelentkezést három kategória szerint bírálják el:

1. A miniszteri előírások szerint a beadott papírok (a pályázat) akkor lesznek elégségesek a további vizsgálatra, ha

1.1. VAGY van egy már lefixált munkaajánlat (arranged employment)*
1.2. VAGY külföldi állampolgárként már több, mint egy éve ideiglenes munkavállalóként az országban dolgozol, vagy tanulsz
1.3. VAGY képzett szakemberként legalább egy év tapasztalatod van az alábbi listán szereplő foglalkozások valamelyikén belül.

* Ha tehát valakinek van egy kanadai munkáltatótól állásajánlata, az nagyban növelheti az esélyét, hogy Skilled Workerként pályázhasson.
Két eset lehetséges:
a) jelenleg Kanadában dolgozik az illető:
- már van egy munkaajánlata, ahol dolgozik
- érvényes ideiglenes munkavállalási vízummal rendelkezik
b) minden más esetben az illető jelenleg nem dolgozhat Kanadában és vagy nincs munkavállalási vízuma, vagy ami van, az más kategória alá esik, mint az a) pontban leírtak

2. Ha az első pontnak megfeleltünk, azaz pályázatunk további vizsgálatra alkalmas, akkor nézzük, mi minden szükséges még:

2.1. Legalább egy éves folyamatos munkatapasztalatod van ÉS
2.2 a munkatapasztalat beleesik az itteni három kategóriák valamelyikébe: Skill Type 0 (vezetői) vagy Skill Level A (diplomás) vagy Skill Level B (szakmunkás). A csoportokról bővebben itt.
2.3. ÉS a szükséges munkatapasztalatot az utóbbi 10 évben szerezted.

3. Ha megfeleltél a fent leírtaknak, akkor a beadott papírjaid az alábbi hat kategória alapján lesznek elbírálva:
- végzettség
- az angol és/vagy francia nyelv ismerete
- munkatapasztalat
- kor
- kanadai munkatapasztalat
- alkalmazkodóképesség

Mindezeken túl természetesen bizonyítani kell, hogy elegendő anyagiakkal rendelkezel ahhoz, hogy az első időkben fenntartsd magad.

Aki szeretne megbizonyosodni, hogy vajon megfelel-e a követelményeknek, két teszten is lemérheti esélyeit.
- Eligibility Tool
- Self-assessment test


B) Hogyan kell jelentkezni?

1. Beszerezni és kinyomtatni a megfelelő (!) jelentkezési csomagot. Csomagok letöltése itt.

2. Kitölteni megfelelően
A legtöbb adatlap kitölthető számítógépen, amit rögtön ki is kell nyomtatni, mert elmenteni a gépre nem lehet. Ha valaki nem akarja gépen kitölteni, akkor kinyomtathatja az egészet és fekete tollal kézzel is kitöltheti - vagy írógéppel. Nagyon figyelmesen érdemes töltögetni, mert ha valami kimaradt, akkor elbírálatlanul visszaküldik az egész csomagot. A jelentkezéshez itt is tartozik egy orvosi- és rendőrségi vizsgálat.

3. Meghatározni, hová kell küldeni a papírokat

4. Kikalkulálni az elbírálás díját

5. Mindent alaposan átnézni újra
Ki van töltve, aminek ki kell, a befizetés bizonylata csatolva és a szükséges dokumentumok szintén csatolva.

6. Nem maradt más hátra, mint feladni az elkészített csomagot.

Hamarosan megtudjuk, ehhez képest miben különbözik, ha valaki Quebecbe szeretne bevándorolni. :)

(L.)

22 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia,
naygon hasznos a blogod imdítása. óriási igényt elégítesz ki vele.
Köszi. Csak így tovább!
capa

Livia írta...

Koszonjuk a kedves szavakat! :)
De szivesen veszunk minden hozzaszolast, velemenyt, kerest is, hogy valoban arrol irhassunk, ami titeket erdekel!
Udv,
L.

Unknown írta...

Szia Lívia,

Én is köszönöm a hasznos összefoglalást. Lenne egy kérdésem. Elkezdtem kitölteni a Canadian Visa Eligibility Assessment kérdőívet, a 3. részhez érve, azonban fizetni kellene C$508 a személyes segítségért. Van esetleg erről a lehetőségről tapasztalatod? Megérheti?

Előre is köszönöm!

Üdv,Adrás

Lívia és Manka írta...

Szia Andras,

Eloszor is elnezest kerek, hogy eddig nem valaszoltunk, valahogy elkerulhette a figyelmunket a bejegyzesed!
Sajnos errol az $508-rol eddig meg nem hallottam, nem igazan tudom, mit takar a dolog. Ha esetleg at tudnad kuldeni az oldalt, ahol talalkoztal vele, utana tudnank nezni.
Mindenkeppen hamarabb valaszolunk! :)

Livia

Unknown írta...

Sziasztok.Dolgozni szeretnék Kanadában.Mi az első lépés?Kinti segítség van.De úgy tudom ez csak itthonról intézhető.Az Angol alap szinten Francia sehogy:)Köszi Angi

Récsöl írta...

Sziasztok!

Először is gratulálnom kell a fantasztikus honlapért. Rendkívül informatív.
Engem most a skilled worker program érdekel. Nem tudjátok, hogy lehet-e itthon francia nyelvizsgát tenni, amit elfogadnak? Gondolom angolra a toefl jó, vagy nem?

Amennyiben sikerülne megkapni ezt a skilled worker státuszt, akkor kell még ezen felül munkavállalásira hajtani? Vagy már jogosít munkavállalásra?

Nem tudjátok véleltlen, hogy a munkaviszonyt hogyan kell igazolni?

És a rendőrségi meg egészségügyi papirt hol kell intézni?

üdv
Ráchel

Lívia és Manka írta...

Szia Ráchel,

A francia nyelvvizsgákról a "bevándorlás quebecbe" résznél írtunk (2009. február).

A skilled worker státusz elvileg munkahelyhez kötött, akkor kapod meg, ha van innen munkaajánlatod. Választható a pontok szerinti kérelmezés is, és akkor a letelepedési engedély jogosít fel a munkavállalásra Kanadában. (Lívia írja fent az 1. pontban).

A rendőrségi papírt lehet levélben megkérni vagy elmenni:
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Hatósági és Felügyeleti Főosztály
Bűnügyi Nyilvántartó Osztály
1476 Budapest 100, Pf. 278

A mo-n elfogadott orvosok listáját, a CIC honlapján találod: http://www.cic.gc.ca/dmp-md/medicalinfo.aspx?CountryID=1895&CountryName=Hungary

Récsöl írta...

Hello,

köszi a hipergyors választ. Böngészek tovább:)
Mivel eddig nem találtam munkát ezért maradnak a pontok egyenlőre (szerencsére ugy fest sok lesz belőle), hacsak nem üt be a szerencse a munkakeresésben innen távolról.
Van valami spéci tudnivaló önéletrajz meg motiviációs levél terén? Milyen nyelvezetet szeretnek...

üdv
Récs

Livia írta...

Szia Recs,

Sokfele talalsz a resume es cover letter irasrol hasznos infokat. Ime egy a resume-rol:
http://www.canadavisa.com/canadian-employment-resume.html

es egy a cover letter osszeallitasarol:
http://www.workopolis.com/work.aspx?action=Transfer&View=Content/Common/ResourceCentre/career911/resumes/ResumeCoverLetterView&lang=EN

Sok sikert!

Livia

Récsöl írta...

Sziasztok!

Gondoltam megosztom az infot, amihez hozzájutottam.
Nyelvtudtást kizárolag angolbol IELTS, franciábol pedig TEF vizsgával lehet igazolni.

Budapesten mind kettő letehető. IELTS a Brittish Council tart, kb havi kétszer, 5 héttel előbbre lehet bejelentkezni, 46000 Ft.

TEF vizsga van az IBS-en (international business school, tárogató út), ez 165Euro, viszont bejelentkezéstől számítva kb. 2 héten belül csinálnak alkalmat akár 1 embernek is.

Tehát van, de nem olcsó játék:)

Üdv
Ráchel

P.S.: klassz volt a hockey döntő

Lívia és Manka írta...

Köszi, ez tényleg nagyon hasznos lehet mindenkinek! :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
István vagyok. Először is csatlakozva a többiekhez, köszönöm az áldozatos munkát amivel a honlapot létrehoztátok és üzemeltetitek!

A feleségemmel még csak az információgyűjtés fázisában vagyunk, rengeteget olvasunk/böngészünk a témában mielőtt megalapozatlan döntést hoznánk bármilyen irányba is.

Egy kérdésem viszont lenne, íme:
Ha pontok alapján szeretnénk kimenni, (férj, feleség, 1 kiskorú gyermek) akkor mindkét felnőttet külön "lepontozzák"? Magyarán mindkettőnknek kell a 67 pont?
Illetve a gyermek automatikusan mehet, ha az egyik szülő (?) vagy ha mindkettő (?) rendelkezik a szükséges pontszámmal?

Válaszotokat előre is köszönöm és minden jót!
I.

Lívia és Manka írta...

Szia István!

Csak az egyik jelentkezőnek kell elérnie a 67 pontot (ő lesz a fő jelentkező), a társ és a gyermek pedig jöhet vele.

Névtelen írta...

Szia Lívia és Manka!
István ismét. Nagyon köszönöm a gyors válaszotokat! Ez remek hír! (Úgy tűnik, hogy nekem bőven meg kell lennie a 67 pontomnak, de a párom néhánnyal alatta lenne.)
Ha megengeditek néhány gyakorlati kérdést összeszedek a napokban és felteszem őket ebbe a topic-ba.
Mégegyszer köszönöm és sziasztok!

Névtelen írta...

Sziasztok Ismét!
Összeszedtem tehát néhány kérdést, ami remélem, hogy másoknak is segíthet.

- Ha magyarországi állandó lakcím mellett épp Angliában dolgozol legálisan az jelent bármilyen hátrányt, vagy teljesen semleges mivel; egyrészt EU, másrészt magyar állampolgárként indítom a folyamatot?

- A ledolgozott idő igazolására mit kérnek, mi az amit elfogadnak?
(Munkakönyvvel sem én sem a feleségem már nem rendelkeztünk soha. Apeh igazolás? Milyen irányban induljunk el?)

- Hogyan oldható meg egy 2-3 éves korú gyermek (bölcsis vagy ovis) kinti "elhelyezése"? Értem ezalatt azt, hogy egyrészről a gyermek mihamarabb elkezdje felvenni a kinti ritmust kiskora ellenére; valamint azt is, hogy mindkét szülőnek lehetősége legyen munkát vállalni.

Mindent amit tesztek újfent nagyon köszönünk!
üdvözlettel:
István

Lívia és Manka írta...

Szia Istvan,

1. Hogy jelenleg Angliaban dolgoztok, nem hinnem, hogy befolyasol barmit is, hiszen a Skilled Worker kategoriaban a pontrendszer szamit es az abban szereplo feltetelek.

2. A ledolgozott idot elsosorban a referenciakon keresztul ellenorzik, azaz utananeznek valoban a korabbi munkahelyeidnek. Nem nagyon hallottam meg eddig, hogy kene masfele igazolas. (Ha hallok ilyesmit, mindenkeppen jelezzuk majd itt.)

3. Nos, a gyermekelhelyezest illetoen alapvetoen letezik a 'formal' es az 'informal' megoldas.
A formalis jelenti az ovit/bolcsit, amin belul lehet a dolog intezmenyesitett, vagy 'home-based', azaz egy szakember otthonaban.
Az informal pedig tkp. a babysitter vagy nanny rendszeret jelenti.
Szoval lehetosegek vannak, de teny, hogy itt az egesz napos 'formal' elhelyezes (amihez mi otthon hozzaszoktunk) igen draga, sokan nem engedhetik meg maguknak.

Azt gondolom, hogy mint majdnem mindent, ezt is tartomanyonkent erdemes megnezni, en most elsosorban Ontariorol beszeltem itt fentebb.

Tovabbi szep hetveget Nektek,

Livia

Névtelen írta...

Sziasztok!
Köszönöm a sok hasznos infót amit eddig írtatok. Néhány kérdésem lenne amiben a segítségeteket szeretném kérni.
Skilled Worker státusszal szeretnénk menni Kanadába. Van rendezett munkaajánlat is. Viszont ami továbbra is homályos számomra hogy ilyenkor csak a munkavállalói engedély kérelmet kell kitölteni vagy az nem elég hanem állandó letelepedési engedélyre van szükség? Az munkavállalói engedély $150. az állandó letelepedési engedély $550. A másik kérdésem az kérelmezési díjjal kapcsolatos lenne,hogy mi bankszámla szám ahova utalhatom? Annyit tudok hogy itthon csak az MKB Bank az elfogadott. Ugyanis a cic. honlapján sajnos egyszerűen nem találok egyértelmű választ,ami nyilván az én hibám.
Segítséget nagyon köszönöm.
Válaszotokat előre is köszönöm és további sikert a blog-hoz!
Üdvözlettel:
Bedina

Lívia és Manka írta...

Kedves Bedina,

Ha a Skilled Worker programmal szeretnél Kanadába jönni, akkor a hivatalos oldalon ehhez tartozó összes adatlapot kell majd kitöltened. Ha a kérelmed elfogadásra kerül, akkor az ún. PR (permanent resident) kártyát meg fogod kapni, azaz nem kell még külön letelepedési engedélyért folyamodnod.
A pontos fizetési folyamatról és a papírok kitöltésével kapcsolatos minden egyéb, fontos kérdésről itt kaphatsz választ:

http://www.cic.gc.ca/english/information/applications/skilled.asp

Elnézést a kései válaszért!

Lívia

Névtelen írta...

Sziasztok!
Kis problémám lenne a kanadai bevándorlással gyakorlati szinten, remélem tudtok benne segíteni! (: 19 éves diák vagyok, jövőre fogom letenni az IELTS felsőfokot, és angol előkészítős voltam, így a nyelv elég jól megy. Már 12 éves koromban majdnem a kivándorlás mellett döntöttünk szüleimmel, de sajnos akkor nem lett belőle semmi. Jövőre végzek a gimiben, és az lenne a kérdésem, hogyha én diákként akarok kinn tanulni és ezzel együtt ki is települni, akkor ez hogy lehetséges, vagy hogyan célszerű ezt megvalósítani? Milyen lépcsőfokokkal? Mindenhol a skilled worker-rel találkozok, mint betelepülési kategóriával.. de én mennék ki először és szüleim csak utána tudnának hozzám csatlakozni. Nekik ezek szerint később külön kérvényt kéne beadniuk, vagy mint családtagként hivatkozni rám?
Nagyon jó lenne ha tudnátok segíteni ezt a részét a rendszernek átlátni! (:

Előre is nagyon szépen köszi! (:
Szonja

Névtelen írta...

Sziasztok! Én is szeretném megköszönni nektek a sok utána járást, nagyon nagy segítség. Nekem a munkatapasztalattal kapcsolatban lenne kérdésem, a minimum 1 évet nem kell feltétlenül 1 munkahelyen eltölteni, ráadásul az sem kritérium, hogy folyamatos legyen, vagy igen? Meg gondolom ez csak a pontszámításhoz fontos, de alapvetően nem kell összefüggésben állnia azzal, amit kint akarok csinálni??

Susan írta...

Sziasztok!

Nagyon hasznos az oldal! Köszönjük ezt a sok infót amit ide feltöltötök :)
Párommal hosszas mérlegelés után elhatároztuk, hogy megpróbálunk külföldön munkát vállalni, nekünk legszimpibb Kanada volt.
Kérdéseim:
- a francia feltétlenül szükséges, vagy ha az angol jól megy akkor az is elegendő?
- ha házastársként kérvényezzük nagyobb eséllyel indulhatunk azért, hogy kijuthassunk?
- a párom településfejlesztő és üzemeltető mérnök, én kozmetikus és irodavezetői végzettséggel rendelkezem. Van ezekre ott igény?
Köszönöm válaszodat!

Üdv.: Zsuzsi és Ádám

Névtelen írta...

Sziasztok,
Arról érdeklődnék, hogy CNC forgácsoló Kanadában is hiányszakmának számít? Családommal együtt mennénk Kanadába, jelenleg azon dolgozunk, hogy férjemnek meglegyen a kellő munkatapasztalata a fent említett szakmában, illetve magántanárnál fejlesztjük az angol nyelvtudásunkat. 2 kicsi gyerekünk van, kb 2 év múlva tervezzük a kivándorlást, mert addigra lenne megfelelő munkatapasztalat, persze ha adódna előbb lehetőség , megragadnánk. :) Köszönjük a választ
Szép napot
Juli